AZ AZBESZT EGÉSZSÉGRE GYAKOROLT HATÁSAI

Az azbeszt veszélye abban rejlik, hogy puszta szemmel láthatatlan, nagyon apró szálak formájában szétterjed a levegőben. Az azbesztszálak belégzése az alábbi három betegség kialakulásához vezethet:

• azbesztózis, a tüdőszövet hegesedése
• tüdőrák
• mezotelióma: mellhártya-(pleura-)rák (a pleura kettős sima, síkos felületű mellhártyazsák, amelyben a tüdőlebenyek helyezkednek el) vagy hashártya (peritoneum-)rák  (a peritoneum a hasüreget belülről fedő kettős, sima hártyaszövet)

Az azbesztózis súlyosan akadályozza a légzést, és közvetett módon halált okozhat. A tüdőrák az esetek megközelítőleg 95%-ában halálos kimenetelű. Az azbesztózis következményeként is kialakulhat tüdőrák. A mezotelióma nem gyógyítható, és általában a diagnózis felállítását követő 12–18 hónap alatt a beteg halálához vezet. Egyes feltevések szerint az azbesztexpozíció gége- vagy gyomor-bélrendszeri rákot okozhat. Felmerült a gyanú, hogy az azbeszt szervezetbe történő juttatása (pl. szennyezett ivóvíz által) gyomor-bélrendszeri rákot okoz, és legalább egy tanulmány kimutatta, hogy az ivóvízzel a szervezetbe juttatott azbeszt szokatlanul magas koncentrációja növeli a megbetegedések kockázatát. Ezeket a feltevéseket azonban nem támasztják következetesen alá megfelelő tanulmányokból származó eredmények. Az azbesztexpozíció gócos, körülírtan kiemelkedő foltokat is okozhat a mellhártyán (pleurális plakk). A pleurális plakkok különálló, rostos szerkezetű vagy részben elmeszesedett megvastagodott területek, amelyek kiemelkednek a mellhártya felületéből, és mellkasi röntgenvizsgálattal vagy komputer-tomográfos (CT) vizsgálattal mutathatók ki. A pleurális plakkok nem válnak rosszindulatúvá, és általában nem gátolják a tüdő működését. Európában évente több ezren halnak meg azbeszttel összefüggő betegségekben. A 2003-ban megrendezett, az EK vezető munkaügyi felügyeleti tisztviselők bizottsága által kezdeményezett azbesztkonferencián a 7 európai országban (Egyesült Királyság, Belgium, Németország, Svájc, Norvégia, Lengyelország és Észtország) évente előforduló halálesetek számát mintegy 15 000-re becsülték. A késleltetett előfordulás azt jelenti, hogy az azbeszttel összefüggő betegségek új esetei továbbra is előfordulhatnak az abban az időszakban bekövetkezett expozíció miatt, amikor az azbeszt felhasználása a legmagasabb volt. Most, hogy az EU-ban megszűnt az azbeszt tartalmú termékek és anyagok gyártása, még mindig fennáll az azbesztexpozíció kockázata azon anyagok és termékek miatt, amelyek továbbra is megtalálhatók az épületekben, a gépekben és a berendezésekben. 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban az Egyesült Királyságban a mezotelióma által okozott halálesetek száma évente megközelítőleg 1 900 volt, és a mezotelióma előfordulása várhatóan 2011 és 2015 között éri el csúcsértékét, évente 2 000-2 400 halálesetet okozva  (http://www.hse.gov.uk/statistics/tables/meso01.htm). Az azbesztexpozíció következtében kialakuló tüdőrák által okozott halálesetek számát a mezotelióma okozta halálesetek számának körülbelül kétszeresére becsülik. Így az azbeszttel összefüggő rákos megbetegedésekből származó halálesetek összesített száma jelenleg évente körülbelül 5 500-6 000-re tehető csak az Egyesült Királyságban.
A rákos megbetegedések diagnosztizálása és statisztikája (különösen a nehezen diagnosztizálható mezotelióma esetében) kevésbé megbízható lehet azokban az államokban, ahol még nem ismerték fel eléggé az azbeszttel járó kockázatokat. Ezek a betegségek általában hosszú idő alatt fejlődnek ki, és rendszerint csak 10–60 évvel az expozíció kezdete után, vagy még később jelentkeznek. A mezotelióma esetében az első expozíciótól számított átlagos lappangási idő megközelítőleg 35–40 év. A tüdőrák átlagos lappangási idejét 20–40 évre becsülik. Az azbesztszál belégzésének káros hatása nem észlelhető azonnal. Az azbesztózis kockázata a több éven keresztüli magas azbesztexpozíció esetén jelentkezik , és a betegség általában több mint egy évtizeddel az expozíció kezdete után alakul ki. Azok az azbesztózis megbetegedések, amelyeket Nyugat-Európában most diagnosztizálnak, csaknem bizonyosan az évtizedekkel korábbi magas expozíció következményei. Az azbeszttel összefüggő tüdőrák és mezotelióma kockázata az expozíció mértékével egyenes arányban nő. Az azbesztexpozíció lehető legalacsonyabb szinten tartásával csökkenthető a betegség kialakulásának kockázata, habár még nem ismert az a küszöbérték, amely alatt egyáltalán nem áll fenn ezeknek a rákos megbetegedéseknek a veszélye. Ezért fontos a bevált gyakorlat alkalmazása az expozícióval járó kockázat megszüntetésére, illetve csökkentésére. A mezotelióma veszélye az egész élet során feltehetően magasabb azoknál, akik fiatal korukban vannak kitéve azbesztnek, mint azoknál, akiket az életük egy későbbi szakaszában érint az azbesztexpozíció. Általánosan elismert tény, hogy a tüdőrák sokkal gyakrabban fordul elő a dohányzók, mint a nem dohányzók körében. Az azbeszttel összefüggő tüdőrák kialakulásának veszélye is sokkal nagyobb a dohányzók, mint a nem dohányzók vonatkozásában.

Forrás:  A vezető munkaügyi felügyeleti tisztviselők bizottságának (SLIC) kiadása
EURÓPAI BIZOTTSÁG Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóság

Kapcsolodó oldalaink:
Azbeszt
Azbesztmentesítés